Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Fiaskó a Kastélykertben

2011.03.05

Perkátai „testvércsapatunk” elleni legutóbbi 2009 novemberében lejátszott mérkőzésünk tíz gólos győzelmünkkel zárult…

 

Végre ma ideális időben, és az évszakhoz képest jó minőségű, rendesen felvonalazott füves pályán focizhattunk. Sajnos az összecsapás eredményével és a mutatott játékkal nem lehetünk elégedettek. Az első játékrészben szinte semmi nem sikerült, rengeteg eladott labda, lassúság, elképzelés nélküli játék jellemezte csapatunkat. A hazaiak viszont számos helyzetet dolgoztak ki, amelyből egyet ki is használtak. A félidőben örülhettünk, hogy csak egy gólos hátránnyal fordulunk, hisz a mi egyetlen lövésünkkel szemben az ellenfél két lövése is a kapufán csattant. A folytatásban egy-két lövésen kívül nem sok babér termett a sólymoknak, a perkátai csapat pedig egyik helyzetét újra gólra váltotta, így bebiztosította győzelmét (nem mintha ez veszélyben forgott volna).

 

Meg kell említenünk, hogy az utóbbi egy évben sok alapemberünk hagyta el csapatunkat, ma pedig két játékosunk különböző okokból nem tudott részt venni. A perkátai csapat sem volt „igazi”: három 1997-es születésű játékos mellett két volt perkátai, ma már Videoton játékossal állt ki ellenünk. Az egyik Vidi játékos Mészáros Máté a mi csapatunkban is megfordult, néhány mérkőzés erejéig 2009-ben az FC Budapest színeiben játszott, sőt, gólokat is szerzett. Holnap viszont már Fehérváron játszik bajnokit a Pápa ellen.

 

Akik ma játszottak: Hamza Krisztofer, Pongor Péter, Bujdosó Arnold, Báló Ádám, Keszthelyi Gergely, Pallus Bence, Barna Levente, Túry Levente, Gyöngyösi Bence, Fekete Gábor, Tabányi Márk, Horváth Dávid, Márton Dávid és Bartos Márk.